Kiskulcsos Vendégház  

Aggteleki szálláshely kiadó Kiskulcsos Vendégház

Kiskulcsos Vendégház A házak fürdőszobával, felszerelt konyhával gáztűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, edények, egyéb konyhai eszközök , a szobák TV-vel rendelkeznek, az ágyakhoz a szükséges ágyneműk biztosítottak, maximális férőhelyek száma 16, elosztásuk pedig a következőképpen alakulnak: 1 x 2 ágyas, 1 x 4 ágyas kisház, 2 x 5 ágyas nagyház. A szálláshoz ellátás nem tartozik. A vendégházaink két fő, egy éjszakás tartózkodás estére is kivehetők, ekkor ott abba a házba más vendéget nem fogadunk egy időben. Házi kedvenc egyeztetést és elbírálást követően hozható.


A kertben termő gyümölcsfák sorakoznak, melyekről nem tiltott leszakítani egy-egy édes falatot. A portán két ház található, mindkettő a régi korokat idéző módszerekkel, vályogból és fagerendás födémmel készült, melyeket a felújítás során meghagytuk, tükrözvén a falusi építészetet, az építőanyagnak köszönhetően pedig a nyári forróságban kellemesen hűvös a benti környezet.

A szálláshely jól megközelíthető részen, a faluközponttól és az autóbusz végállomástól nem messze található, csendes, nyugodt kis utcában. A vendégházunk 2002 óta minden évben fogad vendégeket szezonálisan. Az udvar hatalmas, füves és zárt, mely kiválóan alkalmas kerékpárok, motorok és autók biztonságos parkolására, továbbá szabadtéri szórakozásra nyújt lehetőségeket. Ide sorolható a kosárlabda, foci, lengőteke, tollaslabda, homokozó, hinta és hintaágy, bújócska, ha pedig ezen játékok utáni szomjúságukat szeretnék enyhíteni, akkor megtehetik egy pincehűtött itallal. Ezen felül bográcsozással, nyársalással, grillezéssel, de még rakott, kinti, boltíves kemencében is elkészíthetik a kedvenc ételeiket, melyeket a több szabadtéri, árnyékos pihenő filagória egyikében jóízűen elfogyaszthatnak, mindezekhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak. A hely jellegét tekintve régi parasztporta, ahol a múltban végzett állattartásra utaló nyomok fedezhetőek fel, amiről például a takarmány tárolására alkalmas csűr tesz tanúbizonyságot. A jelenben ez az építmény úgynevezett dühöngőként funkcionál, melyben rosszabb időjárás esetén, vagy egyszerűen csak délutáni kikapcsolódásként lehet pingpongozni, asztal mellett jó ízűen beszélgetni, esetleg ha a kedv úgy hozza, akár zeneszóra táncra perdülni.
frissítve Sep.07, egyedi megtekintés 85
Kiskulcsos Vendégház árak
Aggtelek, Gömöri út 37.
foglalható egész évben, SZÉP kártyát elfogadunk

Felnőttek részére: 3000,-Ft/fő/éj
2-éves korig a szállás ingyenes
Gyermekek: 2000-2500,-Ft/fő/éj-ig.
Házi kedvenc után felszámolt összeg: 1000,-Ft/nap

Idegenforgalmi adó (IFA) 18 év felett: 300,-Ft/fő/éj
Az árak tájékoztató jellegűek. Az árváltoztatás joga fenntartva. Mindig kérjen pontos ajánlatot a hirdetőtől.
ajánlatkérés e-mailben
+36 30/4877759

Az adBlock vagy adBlock+ be van kapcsolva!
A teljes hirdetés megtekintéséhez
ki kell kapcsolnia a hirdetésblokkolót a böngészőjében.



Booking.com
Downtown Dream Apartmans

Szegeden új luxus apartmanok kiadó teljes felszereltséggel

kiadó apartman
Szeged
Kiskulcsos Vendégház

Aggteleki szálláshely, Kiskulcsos Vendégház

kiadó vendégház
Aggtelek
Best Holiday

Bogácson 10 fős vendégház a fürdőtől 300m-re

kiadó nyaraló
Bogács
Anita Vendégház

Nyaralás Sátoraljaújhelyen a Kalandpark közelében

kiadó vendégház
Sátoraljaújhely
Bandi Vendégház

Bogácson három szintes 10 fős vendégház dézsafürdővel

kiadó vendégház
Bogács
Dalma Nyaralóház

Mezőkövesd-Zsóryfürdőn 5 szobás 12 fős nyaraló kiadó

kiadó nyaraló
Mezőkövesd
Zemplén Kalandpark Turistaszálló

Sátoraljaújhely Zemplén Kalandpark, egyedülálló élményekkel

turistaszálló, üdülő
Sátoraljaújhely
Tiszavirág Apartman

Akciós családi hétvége a Tiszapartján

kiadó vendégház
Tiszakeszi
Dóra Vendégház

Pihenjen a Bükk-ben Dóra vendégház Kács

kiadó vendégház
Kács
Pintes Vendégház

Falusi Vendégház Tokajhegyalján, Tállyán

kiadó vendégház
Tállya
Tiszavirág Apartman

Tiszaparti kiadó 4 és 5 fős stúdió apartmanok

kiadó apartman 4000,-Ft /fő/éjtől
Tiszakeszi
Patak-Party Apartmanok

Kikapcsolódás, fürdőzés, pihenés Bogács szívében

kiadó apartman 3600,-Ft /fő/éjtől
Bogács
Mandalaház

A Mandalaház megnyitotta kapuit a Zemplén szívében

kiadó vendégház 6500,-Ft /fő/éjtől
Boldogkőváralja
Csogor

Dézsafürdős, privát vendégház 16 főre

kiadó vendégház 4000,-Ft /fő/éjtől
Bogács
Siesta Vendégház

Miskolctapolcán kiadó szobák a strandfürdő 50 méterre

kiadó szoba 2950,-Ft /fő/éjtől
Miskolctapolca
Fehér Villa

Fehér Villa Négyes parasztház 8000,-Ft/ház/éjtől Tisza-tó környéke

kiadó parasztház 2000,-Ft /fő/éjtől
Négyes
Bodza Apartman

Bodza Apartman Miskolctapolca max 9 személynek

kiadó vendégház 3000,-Ft /fő/éjtől
Miskolc
Piknik Vendégház

Pihenjen Bogácson a Piknik Vendégházban

kiadó vendégház
Bogács
Faház Apartman

Miskolctapolca zöldövezetében kertes vendégház kiadó

kiadó nyaraló
Miskolctapolca
Apáti Vendégház

Pihenésre medencés, kemencés vendégház kiadó Gagyapátiban

kiadó vendégház 3500,-Ft /fő/éjtől
Gagyapáti
a nap hirdetése
Szegeden új luxus apartmanok kiadó teljes felszereltséggel

Szegeden új luxus apartmanok kiadó teljes felszereltséggel

 
érdemes több helyről is ajánlatot kérni!
Ajánlatkérés e-mailben
Kiskulcsos Vendégház
Aggteleki szálláshely kiadó Kiskulcsos Vendégház
ajánlatkérés, kérdés: *
Nem gyűjtünk adatokat, nem küldünk SPAM-ot.
Ugrás az oldal tetejére

Booking.com